Super GT 1. rész: Honda NSX párbaj

A japán bajnokság Super GT versenyautói ugyanúgy gyengéim, mint a nyolcvanas évek Silhouette osztályos gépei. Ez az egyszerre agresszív és kifinomult stílus utánozhatatlan a világon; nem fogtak meg ennyire sem a NASCAR, sem az európai túraautó bajnokságok autói. Na jó a klasszikusokat kivéve; egy Mercedes 190 E 2.5-16 Evo II-es, vagy éppen egy Boss Mustang kellően megdobogtatja a szívem. De a személyes ászok akkor is a Super GT-k.

Super GT futam - megkapó gépek. (Forrás)

A vonzalom oka prózai: a Gran Turismo 5-el játszva végigpróbáltam a fenti versenyosztályokat; a régi DTM Merci eszelős autó volt, végigmenni vele a Nordschleifén hatalmas katarzis. Valami mégis hiányzott a tökéletességhez, nem tetszettek az autó pici bizonytalanságai. A NASCAR gépektől a hányinger környékezett - komolyan, ki élvezi ezeknek a böszme, a pályán szinte önmaguk tehetetlenségétől hajtott szappantartóknak a vezetését? Végül a kezem ügyébe kerül ő:

Xanavi Nissan 350 Z GT @ GT5

A vörös dögöt végigvezetve Tokyo R246 Akasaka pályán egyértelművé vált: ez az a kategória, ami a versenyautók királyait rejti. A futómű, a súlyeloszlás, az autó japános tökéletességgel finomhangolt vezethetősége és bődületes ereje nagyszerű élménnyé varázsol minden egyes futamot. Így természetes volt, hogy keresni kezdtem a Super GT versenyautókat, köztük is elsősorban a titkos favorit Xanavi Nissanokat. A legszélesebb repertoárral természetesen a Tomica jelentkezett, amely a Limited sor külön szériájaként jelentette meg a Super GT autókat, de mellette a Tamiya is piacra dobta 1/64-ben a maga kiadásait, illetve az Ebbro is 1/43-ban és 1/80-as méretarányban. Fogok még írni részletesebben ezekről a kisautókról, de elsőként egy összehasonlítással kezdeném.

Nagyon örültem, amikor az áruházak akasztóin megláttam fityegni a Hot Wheels Thrill Racers sorában kiadott zöld Acura NSX-et. Egyrészt, mert kedvelem a Ferrari-alázásra szánt alumínium szupersportkocsit, másrészt mert a HW kiviteléhez hasonló példány már megvolt idehaza, Tomica verzióban. Naná, hogy egymás mellé kellett raknom a két mini Super GT autócskát, hogy kiderüljön,  a Malajziában gyártott amerikai, vagy a Kínában előállított japán gép a nyerő?

Hot Wheels Acura NSX vs Tomica Limited Super GT Takata Dome NSX

1. Hot Wheels Acura NSX
Első észrevétel: a HW autója nagyon pici, a maga 1/64 körüli méretarányával. A Tomica 1/59 körüli NSX Racere mellé állítva kiderül, hogy igazándiból csak kicsivel rövidebb, viszont jóval keskenyebb annál. Szinte filigrán, törékenyen karcsú vonalú az amcsi spiáter.

Kicsi amcsi, nagy japó

A 2008-as sorban bemutatott autó kidolgozása nagyon Hot Wheelses: első pillanatra egyben van minden, de közelebbről szemügyre véve kiderül, hogy a látványos zöld-fehér-narancs festés sokat tesz az autóhoz. A karosszéria aránya rendben vannak, felismerhetők az NSX jellegzetes vonásai. De nem túl részletgazdag, a hátsó traktus pedig szégyenletesen primitív; az autó sajátos, egybefüggő hátsó lámpasora egy pöttynyi festéket nem kapott. Tetszik viszont a krómszínű kipufogó, ami a belsőtérrel, a kellően túlhangsúlyozott motorral és légbeömlővel alkot közös tömböt az autóban. Bár nem vagyok HW-nél oly divatos króm belsőtér híve, de az NSX-nek valahogy jól áll ez a máshol kellemetlenül giccses részlet. Az interior amúgyis az autó erőssége, annyira jól kidolgozott.

Aranyos, de valami nem stimmel...

A narancsszínű 10Spoke kerék jól áll a kocsinak, de sajnos nem tudtak a Jó nagy háccsótneki hülyeségről az NSX-nél sem lejönni. A rikító narancssárga spojler már kevéssé tetszetős, szebb lett volna fekete, vagy zöld légterelő hátulra. De ne várjunk el túl sokat - mondjuk jó ízlést - jenki barátainktól.
Érdekes a névválasztás; Acuraként csupán Észak-Amerikában és Hong Kongban árulták az NSX-et, viszont az autó jobb kormányos kivitel. Tehát ez egy kínai versenygép akar lenni. Maga a kocsi az eredeti, 1990-es  NSX-et formázza meg, bukólámpákkal (azok fekete takarása szerintem kifejezetten szép lett) és frontoldali csíklámpákkal - vagyis az őket mintázó, de nem túl határozott formájú mélyedéssel. Csakhogy annak nem volt ilyen kialakítású versenyváltozata - ez a verzió a 2002-es NSX-R GT típussal jelent meg.

Jól áll neki a króm. A narancsszín műanyag már kevésbé.

Hogy milyen a HW fura, hibrid NSX modellje? Olyan, amilyen maga a Hot Wheels brand: látványos, de nem túl igényes. Nem mondanám rossznak, kialakítása miatt mégis inkább gyerekjáték, mint gyűjtői darab - persze bizonyára azzá lesz idővel. Lássuk mit hoztak ki a japánok a témából!

2. Tomica Limited Super GT Takata Dome NSX
Ez az autó már valóságos darab;  2005-ben szerepelt a Dome műhely vázára épített, Mugen-tuningolta motorral szerelt járgány a GT500-as bajnokságban. Bár a Suprákat legyőzni nem tudta a csapat, a zöld szörnyetegek azóta is legendásak odaát. A korábbi NSX versenykivitelektől külsőre a motor fölötti periszkópszerű légbeömlő különbözteti meg, ami az öt eladott utcai verzióval szemben a versenyautóban valódi használati értékkel bírt. A Hot Wheels kiadáson ez a periszkóp helytelenül szerepel, hiszen az első szériás NSX-en nem volt légbeömlő, mint a 2002 utáni NSX-R GT-ken.

A minta: 2005 Takata Dome Honda NSX-R GT (Forrás)

A Tomica 1/59 körüli méretarányú zöld-fehér Takata NSX-je viszont ezt az autót mintázza meg, elképesztő élethűen. Bár Limited sorozatú a járgány, mégsincsen regular párja; a Super GT autók valószínűleg külön szerszámozást kaptak. S ez a szerszámozás nagyon részletes; minden él és g9örbület ott és úgy van megformázva, ahogyan kell. A tampózása Tomicásan precíz, s bár a Hot Wheels is sokat tanult erről a művészetről, a Japánok magasan verik őket. A kerekek az eredeti aranyszínű verziónak felelnek meg, a puha gumiszerű műanyagon olvasható a Bridgestone Potenza felírat. És természetesen az NSX is rugózik, igaz versenyautósan rövid úton.

Finom, precíz vadállat

Ha kötözködni szeretnék, akkor a távolról is nagyon műanyag hatású első légbeömlőt és a hátsó kipufogók spártai egyszerűségét említhetném meg. Mégis, alattuk megtaláljuk a versenyautó diffúzorait, ami a HW-nél egyszerűen röhejesen lett kialakítva. Ráadásul itt a hátsó lámpák karakteresen, külön műanyagból kiöntve kaptak helyet, míg az első plexivel burkolt fényszórók tamponnyomással lettek felvéve a karosszériára - azért itt látszik, hogy nem felső kategóriás modellről beszélünk, hanem egy játékautógyár kicsit jobb kialakítású kisautójáról.
Az autókat megfordítva érdekes a kép; a Tomica Super GT szériája spártaian egyszerű műanyag alvázat kapott; bizonyára a költségvetés nem engedte meg a részletesebb kidolgozású szerszámot. A Hot Wheelsé ehhez képest különösen részletgazdagnak tűnik.

Spártai Tomica

Burjánzó Hot Wheels alváz

Végeredmény
A konklúzió nem is lehet kétséges; a szépen kidolgozott, már-már 1/43-as szintű társait megszégyenítő Tomica simán kenterbe veri a Hot Wheels 1990 / 2002-es hibrid NSX-ét. Bár mindkét autót elsősorba játéknak gyártották, a japán verda jól mutat bármelyik gyűjtő polcán, míg a Hot Wheels mellette inkább paródiaként szerepelhet.

A Super GT autókról szóló sorozat még messze nem ért véget; van ugyanis olyan kisautó a sorban, ami a Tomicánál is jobban sikerült, és olyan is, amelyik a Hot Wheelsnél jóval picibb kialakításával is üti az amerikai járgányt. Stay tuned!

Igazán Limitált Kiadás

Nem szégyellem bevallani, kisautó bevásárlásaim során gyakran adnak inspirációt a különböző magyar és nemzetközi blogok. A "Több szem többet lát" elve hozzásegített már sok olyan kis kedvencemhez, amelyre magamtól nem gondoltam, s még kevésbé találtam volna.

Az autó és a hitelesítő forgács

Így volt az Auto World által kiadott True L.E. sorozattal, amelyre Sam.Joe bejegyzése hívta fel a figyelmem a Matchboxmemorieson. Bár a limitált kiadást körülvevő propagandáról nem nyilatkozott túl pozitívan a cikk egyik hozzászólója sem - s nekem is voltak kételyeim - egyvalami mégsem hagyott nyugodni. Az a fránya, műanyag tokba zárt fémforgács. Az, hogy egy műhely padlójáról egy-két órás munka után simán össze lehet söpörni a promócióban a szerszám megsemmisítésének bizonyítékaként mellékelt fémforgácsot, elég egyértelmű. (Elképzeltem a jelenetet: Tom Lowe, az Auto World cég atyja belép a kínai spiáteröntöde szerszámjavító műhelyébe, ad 1000 jüant a szolgálatban lévő Fu-Si marósnak másfél kilogramm fémforgácsért, és félmosollyal a szája szélén átsétál a csomagolóüzembe, ahol már pattintják is be a műanyag buborékba a szorgos munkáskezek.) Az a felmerülő kérdés is megfontolásra késztetett, hogy az AW korábbi, pályaautó Challengerének szerszámát vajon felhasználhatták-e a limitált kiadás elkészítésekor?
Mégis, egykori szerszám -és gépgyártó fémforgácsolóként nagyon megfogott az ötlet - szeretem látni, amikor a felhasználónak, ha csak utalásszerűen is, de megmutatják, miből lesz a termék.

Auto World 1/64 Dodge Challenger Slotcar - előzmény?

Szóval nem sokkal később már az ebayen kutattam az autók után, ahol az irreális árak mellett sikerült viszonylag elviselhető összegért - ha jól emlékszem 20-25 dollár körül - találnom a nekem tetsző fekete kivitelből, ami az egyik leggyakoribb, a maga 5000 darabos szériájában.
Megérkezése után azonnal szétkaptam a dobozát, mint floki a lábtörlőt... S a csomag napvilágra kerültekor ugyanúgy morogtam, mint a derék házörző a kertbe tévedő macskára.
A csomagolása olyan bazári, amilyen csak egy Kínában készült amerikai termék lehet. Egy lépés távolságról még igényes és szép, azután közelebb lép az ember fia, s elkezdi lehámozni a rétegeket, mint Shrek hagymájáról. A kisautó pedig hasonlóképp büdös, mint az a hagyma. Az átlátszó műanyag védőtok alatt egyszerű, fényes papírból hajtogatott doboz, s benne hasonlóan fényes piedesztálon a kisautó (miközben az M2 jóval olcsóbban műanyag talapzatot ad) és a büszke 1 of 5000 Period felirat - mögötte pedig kerek kapszulában a neves forgácsdarab. És nagyjából ennyi mindaz az extra, ami miatt egy hasonló minőségű Greenlight Black Bandit Challenger árának három-négyszeresét kéri el Mr. Lowe az autóért.

True L.E. Dodge Challenger Wide Body 1 of 5000

True L.E. Dodge Challenger Wide Body 1 of 3000

Közelebbről nézve azért megfogható némi indoklása a magas árnak: a motorháztető nyílik, s alatta a piros hengerfejes V8-as impozáns látvány. Akárcsak a kéttónusú, fekete alapon graffitszürke betétekkel díszített festés, valamint a kifejezetten szép custom felnik. Így már egy hangyányit a GL / JL szériák fölé helyezhető az autó, mondjuk egy átmeneti modellnek a Tomica Limited és a Limited Vintage sorozatok kivitelezése közé: nagyon szép, kellemes részletekkel (mint a különálló műanyag első és hátsó lámpák, illetve a szintén külön hűtőmaszk betét), valamint kevéssé sikerült részletekkel (A kilincsek például nem túl határozott kontúrúak, mintha megkopott volna az öntőszerszám betétjét készítő tömbszikra rézdarab. Fény felé fordítva persze kiderül, hogy minden rendben van a formával, de az első hatás nem túl meggyőző.)

A fekete-szürke Challenger ezek után visszakerült a dobozba - a papír piedesztálról csak a rögzítő műanyagzsineget kibogozva lehetett volna leszedni, amit nem akartam - s feltétetett a polcra. Január óta pihent ott, ám motoszkált a gondolat - meg kellene nézni közelebbről is a kis gépet, hogyan gurulnak azok a szépen részletezett abroncsokba bujtatott kerekek? Hogy mutat napfényben, saját kerekein állva az Igazán Limitált Challenger? Az ebayre pillantva észrevettem, hogy az autó ára nagyot zuhant a hónapok alatt - bár egy-egy extrém cádula fityegett még a virtuális szélben, a ritkább, 3000 darabos ezüst példányhoz már tíz dollár alatt hozzá lehetett jutni. Nosza, nem is gondolkoztam sokat, kapásból kettőt rendeltem be a kisautóból áprilisban - amely összeg kevesebb volt, mint januárban az egyetlen Challenger ára... Érezhető, hogy nem jött be a lépés az Auto World-nek - már csak azért is, mert a beharangozott Henessey Camaro és Callaway Corvette szériáknak még se híre, se hamva és az oldal sem frissült a debütálás óta...

Nyitva és csukva. Impozáns a kicsike.

Minden oldalról jól mutat

Akárhogy is, az április elején megrendelt és kifizetett kisautók június elején érkeztek meg, kalandos úton - hálás köszönet a Magyar Postának, s a NAV-nak az együttműködésért. Mindenesetre egy havi postára járkálás, kérdezősködés és több tucat telefonhívás és e-mail megírása után végre kezemben volt az értesítő, mely szerint átvehetem a csomagom a postán - az értesítőt, mint utolsó figyelmeztetést kaptam, hiszen már egy hónapja nem tudtak elérni a derék kézbesítők... Egy kevés meditáció és néhány Omm mani padme hum elmondása után végül átvettem a csomagot, és kibonthattam a kis ezüst-fekete járgányt.

Életkép

Kedves Tom Lowe, egy javaslat innen Kelet-Európa szívéből: ha legközelebb rögzíteni szeretné az autót, kérem ne műanyag zsinórral, azt a 0,8 mm átmérőjű tengelyek fölött átvetve tegye! Miután a feszesre húzott, s emiatt a tengelyek deformációja nélkül szinte kihúzhatatlan zsinórokat eltávolítottam, a padlóra tettem az autót, megnézni hogyan gurul. Nos, maradjunk annyiban, nem lesz a Hot Wheels ellenfele a kis jószág.
Persze nem játéknak találták ki az autót, így ezt megbocsájtom neki - már csak azért is, mert az igen részletes és szépen kifestett alváz lecsavarozható (végre-végre nem szegecselt). Belül viszont újabb meglepetés várt: a belső tér műanyaga szegecselve van a karosszériához! Ki érti ezt? A szét-és összeszerelés mindenesetre módosított annyit az alváz-kasztni viszonyán, hogy a kisautó már egész kellemesen gurítható; így, akárcsak  egykoron a Daciánknak, a háztáji bütykölés sokat javított a minőségérzeten.

A Challenger alja - kifejezetten részletes és szép. Plusz pont a csavarozott alvázért!

Az alváz csavarozva, a belsőtér szegecselve van. Mi ebben a logika?

Végül elmúlt az a kellemetlen érzés is, hogy orbitális átverés ez a magas áron kínált limitált kiadás - igaz ez kevéssé köszönhető a gyártó cégnek, mint inkább a Sors akaratának - vagyis a piaci helyzetnek. Nagyon úgy tűnik pillanatnyilag, hogy Mr. Lowe széleskasztnis Challengere a vállalkozás egyetlen kiadott autója marad, s mint ilyen, idővel felértékelődhet a gyűjtőknél. Így pedig már üzleti szempontból sem volt rossz a három példány beszerzése - amelyekhez még a fehér-fekete verziót szeretném társítani, bár a tengerentúli szállítások pontosságát figyelembe véve ez már több, mint merész vállalkozás lesz. A legritkább, mindössze 1500 darabos narancssárga verzió valószínűleg már most nagy értéket képvisel, hiszen egyetlen példány sem fellelhető belőle.

A négy Challenger

 S hogy milyen modellként a True L.E. Dodge Challenger Wide Body? Méretarányában jó felső-középkategóriásként jellemezném, összességében részletes kidolgozással, egy-két fura elemmel (mint a csomagolása és az autó rögzítése). Ha valaki szereti az amerikai autókat, s egy különleges, nem mindenki által birtokolt modellre vágyik, annak nyugodt szívvel ajánlom. Ha azonban igazi ritkaságra vágyna a gyűjtő, vagy éppen a kiemelkedő minőséget keresi, nos annak marad a japán gyártók, vagy a szinte láthatatlan manufaktúrák kisszériás, méregdrága modelljeinek szemezgetése.

Beta test

Noha kis csapatunkban nem én vagyok az olaszautó-fan, a taljánok igazi nagyágyúi engem sem hagynak hidegen. A Lancia legendái, mint a Stratos, a Delta HF Integrale, vagy a 037-es természetes módon kaptak helyet a vitrinekben.
És persze ott vannak a finomabb perverziók, mint például a Lancia most bemutatandó orbitális gépe, a Beta Montecarlo. Gyerekes vonzalmam az extrém módon szélesített pályaverseny autók iránt az elmúlt időszakban igencsak megerősödött (aminek köszönhetően néhány további írás anyaga, mint például egy japán Silhouette Skyline is a birtokomba került), s ezt a nem is olyan kis testű Bétának köszönhetem.
A Lancia középmotoros kupéja 1975-ben mutatkozott e, amihez 1979-ben csatlakozott a Group 5 osztályban indított, 1.5 literes, 400 lóerős turbómotorral szerelt versenykivitel. A hatalmas(nak tűnő) fenevad elvitte az 1980-as és 1981-es FIA Világbajnoki kupát osztályában, és aranyat szerzett a legyőzhetetlen Porschékkal elárasztott a Német bajnokságban is 1980-ban. Az ő alapjaira épült a másik Lancia-legenda, a 037-es rallye szörnyeteg is - naná, hogy imádom ezt a vasat!

1980 Lancia Beta Montecarlo Turbo Gr.5 - hát nem gyönyörű? (Forrás)

Kiegészítés: igazándiból nem kedvelem az 1/43-nál nagyobb méretarányt - már ami a modellautókat illeti. Rengeteg helyet foglalnak, drágák és valamiért nem okoz olyan örömet a birtoklásuk, mint egy 1/64-es tücsöké. Persze vannak ilyen méretben is autóim, sőt, az egész modellautó gyűjtésem alapja egy '97-ben vásárolt 1/24-es Bburago Cobra kit volt - mégsem ez a fő irányvonalam a gyűjtésben. A makettok már más tészta, ott alap az 1/24 a magam bumszli felnőttkezemmel való építéséhez.


Szóval engem is meglepett kicsit, hogy az ebayen rácsaptam a fényképen gyanúsan kopottnak tűnő dobozú, Polistil gyártmányú Martini matricás Montecarlo Turbóra. Mégsem tudtam ellenállni, hogy beszerváljam - amikor pedig megjött a csomag, rögtön tudtam: helyesen döntöttem.

Reklámfotó az autóról (Forrás)

Bár a papírdobozról a Decails for you felírat második fele hiányzott, más problémát nem láttam. Sőt, e hibától eltekintve a piros, vékony fóliaablakos csomagolás sértetlenül átvászelte a kiadása óta eltelt évtizedeket. "Akkor a matricákkal lesz gond" - aggódtam továbbra is magamban. De nem, az autót kiemelve és körbeforgatva, rögtön láttam, hogy minden matrica a helyén van, nem akar lejönni. Sőt, még a matricák eredeti kártyája is a dobozban volt. Nem is nagyon vettem ki a dobozából az átvétel óta, nehogy egy ügyetlen mozdulatommal kárt okozzak ebben a szépségben.

Kicsit kopott doboz, nagyon nyolcvanas évek feeling

Mit is mondtam az előbb? Szépség??? Ez csak vicc lehet, ha egy olyan modellautóról beszélünk, amelynek a hűtőmaszkja és lámpái is matricaként vannak az orrára ragasztva? Abban a korban, amikor már egy Minichamps kidolgozottsága is alulról súrolja a közepes kategóriát, hogyan lehet szépnek nevezni egy ilyen rettenetet?

Egyszerű, mint a faék, szögletes - és gyönyörű. Igen, az.

Elmondom. A Polistil sosem arról volt híres, különösebben részletes, vagy überigényes autókat kreált volna. Azt sem mondhatnám, hogy gagyi volt, inkább megfelelt a hetvenes-nyolcvanas évek elvárásainak. Az akkori idők gyerekjáték-elvárásainak - hisz ne feledjük, ezek a járgányokat inkább gyerekkezekbe szánták, mint a gyűjtők nagyítói alá. Kívánatos darabokká a gyártásuk óta eltelt húsz-harminc éve tette őket, ahogyan az ötvenes évek ablakplexi nélküli, mai szemmel roppant egyszerűnek tűnő Mokóit. Bevallom, nekem jottányi ellenérzésem nem volt a baltával faragott részletek, vagy éppen a megénekelt matrica-orral szemben. Inkább széles mosolyt csaltak az arcomra a gyerekkoromból ismerős megoldások, és nehéz volt ellenállnom a kísértésnek, hogy brümmögve gurítsam végig a szőnyegen. Márpedig - bevallja az ember, vagy sem - a gyermekkor "mecsizésének" felidézése a modellek gyűjtésének egyik fő indoka - amit persze kiegészítünk, vagy inkább megmagyarázunk az autók iránti szeretettel, a részletek kidolgozásának élvezetével és egyéb kamu szöveggel.
Megkapó, milyen jól visszaadják a versenyfelnik hangulatát a rémegyszerű műanyag kerekek - egyáltalán, az egész autónak jól áll az értő gyűjtők által sokat ostorozott egyszerűség és darabosság. Hitelesebb lesz tőle a kocsi.

Agresszív kiállás

Szigorú tekintet

Kocka hátsó

Nem mondhatom, hogy racionálisan nézve gyűjteményem legfontosabb darabja a Polistil 1/25-ös Lanciája. Sokkal értékesebb, finomabban kidolgozott és ritkább autóim vannak szétszórva vitrinekben, vagy épp dobozokba rejtve. Valahogy mégis a legmagasabb helyre tettem az autók közt, úgy, hogy reggel ébredéskor pont rá pillantok a szekrény tetején. A Béta teszt eredménye nem kétséges: ez a mérete miatt elvileg kieső, egyszerű és gyerekes játékautó egyértelműen a személyes kedvenceim közé került, már abban a szent pillanatban, ahogy megpillantottam az árverésen. S hogy felülmúlhatja ezt egy kisebb, mégis részletesebb 1/43-as testvér? Nos, ezt még ki kell derítenem!

Micra macskák

A modern kisautók közül a Nissan Micra az egyik, amely közel áll hozzám. No nem a minden karaktert nélkülöző Toyota Yaris klónná degradált, 2010-ben bemutatott K13-as. Nem ám, inkább az elődje, a jóllakott házicicaként a világra mosolygó K12-es, amit magamban csak Micramacskának becézek.
Ez a gép tíz évvel ezelőtt váltotta le elődjét, a szintén bájosan gömbölyű Bakancs-Micrát, s gyártásának 2010 július 16.-i befejezéséig közel egymillió darab gördült le az angliai Sunderland gyártósoráról - míg az ázsiai piacot Oppama látta el, az arrafelé March néven emlegetett kisautóból.

Nissan Micra K12 - mint egy jóllakott macska

Egyértelmű, hogy szűkös otthoni Micra-gyűjteményem vezérhajója Japánból - no jó, eredetileg persze Kínából - származik, egy elegáns barna Tomica Nissan March személyében.
A pöttöm ötajtós 2002-ben jelent meg, az azévi Tomica sor 35-ös autójaként. Mivel Regular modellről beszélünk, túl nagy kialakítási bravúrokra, vagy akárcsak részletes belsőtérre nem nagyon kell számítani. Sőt, tulajdonképpen az utóbbi jelenti az 1/58-as méretarányú, tehát nem is annyira apró autó leggyengébb pontját. A beltér gyakorlatilag két, a színezett ablaküvegek miatt vajszínűnek látszó, valójában hófehér üléssorból (elöl osztott, hátul egybe-padokkal), egy háromküllős kormánykerékbőr és a velük egybeöntött oldalfalból áll. Pont. Hogy ezt a sivárságot részletesebben is szemügyre vehessük, a csomagtérajtó (ami első pillantásra megfejthetetlen módon mattfekete ablakokat kapott) nyílik. S ha már nyílik láthatjuk az ajtónyitó kart - itt pedig egyértelművé válik, miért is átlátszatlan a hátsó ablak: az egyébként kecses hattyúnyak-karok illúziórombolók lennének.

1/58 Tomica Nissan March

Ne gondoljátok azonban, hogy fikázom a Tomica March kisautót. A puritán belsőtér az egyetlen olyan pont, amibe bele tudok kötni. A tampózás japánosan precíz: kiválóan olvasható nemcsak a "MARCH" felirat az autó farán, de még a kb. 0,5 mm-es "NISSAN" szöveg is a logón! A lámpák és a szélesen mosolygó hűtőmaszk is tampon nyomottak, s bár az ember ha akar, találhat tized-milliméteres hibákat, mégsem akad fenn rajtuk, annyira meggyőző a végeredmény. Az előbb említett hátsó ajtó az igazi autót imitáló módon nyílik: a köröm hegyét a kilincsbe akasztva lódíthatjuk fel, majd az ujjbeggyel rásegítve nyithatjuk szélesre. A lecsukás halkan kattanva történik a csomagtérajtót megpöckölve - lehetetlen ennél is jobban imitálni az eredetit.

Csomagtér nyitva - látható, mennyire sokat jelentenek a színezett ablakok

A személy szerint legjobban szeretett Tomica-feature, a rugózás a Marchon is megtalálható - franciás lágysággal ring a kis gömbölyűség.

Ha már franciák: a flotta második (igazándiból harmadik, de ezt majd később) tagját ma szereztem be, a Petőfi-csarnok bolhapiacán, párszáz Ft-ért. Nem is gyárthatta volna más, mint a japán autók legfanatikusabb híve, a Majorette. A japán-francia barátságot méltón ápoló cég kisautója igazi gall módon közelítette meg a Micrát: bizonyos területek - mint például a részletesebb belsőtér, az oldalsó irányjelzők, vagy a kipufogó - jobban ki vannak dolgozva a Tomicáénál, mások felett viszont  nagyvonalúan elsiklottak. Nagyon fájó pont az autó egyik legkarakteresebb vonásának, a hűtőmaszknak slendrián kidolgozása. A színbe olvadó részlet közelről nézve kivehető ugyan, de távolabbról annyira beleolvad az orrba, hogy a Micra eleje egyetlen gumónak tűnik. A tampózása kevéssé részletes a Tomicáéhoz képest - csupán a lámpák kaptak festést. Hatalmas pont viszont a belsőtér, ahol az ülések és a műszerfal az itt hátulról látható kalaptartóval együtt kiválóan sikeredtek. Kár, hogy az autóm ablakai annyira behomályosultak már, hogy nehezen kivehetőek ezek a részletek. A Majorette Micra elvileg ugyanúgy 1/58-as, mint a Tomica, mégis nagyobb a tengelytávja, és hosszabb vagy négy-öt milliméterrel. De ha nem haragszik meg senki, nem fogok utánanyomozni, melyikük hazudik...

1/58 Majorette Nissan Micra

A francia pirosmacskát - talán sejtik az Olvasók - nem hagyom érintetlenül; a 160 SR sportverzió mintájára fogom átalakítani, új kerekekkel és festéssel, a közeljövőben.

Fentebb zárójelbe tettem egy kakukktojást, ami miatt a Majorette igazándiból csupán a harmadik Micra a gyűjteményben. Azonban ez a kakukktojás csak a háttérből leselkedhet; bár leánykori nevén ő is March-ként látta meg a napvilágot, a Tomica immár Mitsuoka Viewt néven dobozolta be és küldte el hozzám, tisztelt japán kisautó dealerem, Kenzou san közreműködésével. Őróla túl sokat itt nem mondhatok - annyira elvetemült és bizarr dolog egy Nissan kisautóból Jaguar Mk II replikát faragni, hogy azt senki más nem követhette el, csak a Japók. Lehetetlen nem imádni ezt a parányi, négykerekű barokkos túlzást - de az autót és életnagyságú eredetijének történetét inkább egy külön bejegyzésnek szánom.

A Micra flotta és a kakukktojás: Mistuoka Viewt, lánykori nevén Nissan March

Nem lenne nagy kunszt győztest hirdetni, annyival jobb a Tomica paránya a Majoretténél. Mégsem akarok esélytelen küzdelemben dönteni - inkább adok egy kis időt és áldozok némi munkát a franciák kopott Micra Macskájának, hogy felnőjön és megerősödve állhasson ki a Tomicával.