2012. október 25., csütörtök

Olaszok japánból

Az autórajongók kevés százalékát hagyja hidegen a Lancia szupermacsó ralli klaszzikusa, a Delta HF Integrale. Manapság, a kétezres évekeleje- közepének rettent' fura pszichedelikus formavilága csitulásával az autó újra felbukkant a kollektív emlékezetből. Az egyszerű tégla/trapéz forma és az alá rejtett értékek maradandóbbnak tűnnek, mint a modern szupersportkocsik négydimenziós téridő görbületei.
A mi kis Anonim Modelkoholista körünkben is egyetértés uralkodik a Delta szentségét illetően, így én sem hagyhatom ki, hogy ne mutassam meg az 1/64 méretarány legjobbjait a témában.

Izmos Hófehérke vs. Sportos Piroska











Bár nem vagyok a versenyfestés ellensége, valamiért a Deltákból igyekeztem az utcai kiviteleket beszerválni - a szponzormatricák inkább elfedik, mint feltárják az autó különleges karakterét.
A parányok természetesen két japán cég termékei: a már megérdemelten sokat dicsért Kyosho és a gyűjtők látókörének közepére mostanában érkező, alapból versenyautókkal foglalkozó CM's is elkészítette a maga változatát.

Kyosho 1/64 Lancia Delta HF Integrale Evoluzione II

A tokióiak nem tököltek sokat és egyből a Delta "végső", legerősebb változatát küldték harcba olasz autós sorukban. Ez a verda volt minden idők legdurvább utcai Deltája; az új Marelli motorelektronikával 215 lovasra pumpált kétliteres négyhengeres motor hangja bemelegítés után szimfonikus zenekar muzsikájaként szól az autórajongóknak a mai napig.
Az igazi Lancia Delta HF Integrale Evoluzione II 1993 (Forrás)














Az Evo és Evo II verziókból Japánban is került néhány - ahonnan az utóbbi években sorra hozták vissza őket, pótolandó az európai "tunerek" és "utcai versenyzők" által szétbombázott járgányokat. Nos, az egyik hófehér Evo II a legenda szerint as Kyosho vezetőjénél (vagy vezető tervezőjénél) kötött ki.  Az ő javaslatára került bele az utcai változat a cég 1/64-esei közé, aminek pedig őszintén örülök...
















A kis fehér szépség hűen hozza a Kyo minőségi színvonalát, az autó lélegzetelállítóan élethű. A hűtőmaszk vörös festése precízen, hiba nélkül a helyén van a ezüst kereten belül, akárcsak a HF logó, az irányjelzők narancssárgája és a kilincsek, valamint a tanksapka fekete pöttyjei. A tamponnyomás precizitásánál csak az Evo II 16 collos könnyűfém kerekeinek másolata hátborzongatóbb. A nem éppen egyszerű formát olyan pontossággal sikerült kialakítani a fröccsöntő szerszámban, hogy mind a tervezője, mind a kivitelezője elismerést érdemelne - ha Magyarországon járna a két sensei, szívesen látom egy túróscsuszára mindkettejüket!












Az még hagyján, hogy a tized-milliméteres lyukak és küllők torzulás, vagy éppen anyaghiány / felesleg nélkül a helyükön vannak, de a kerék térhatása is tökéletes - erre még lentebb visszatérek.
Bár a szín megfogott, az már kevésbé, hogy a fehér inkább takar, mint díszít. Ferkó szerint a festék nagyobb méretaránynál alkalmazott beállításával volt a baj, amit nem adoptáltak 1/64-hez; ehhez nem tudok hozzászólni. Viszont tény, hogy az élek helyenként gömbölyűbbek a kelleténél, ami számomra a túlzott festékvastagság jele.















Megfogva a kis verdát, az első gondolatom az volt: "De szívesen mecsiznék vele!" - amit persze felülír a felnőtt tudat, miszerint itt nem játékról, hanem gyűjtői autóról van szó. De ahogyan a valódi Delta Evo, úgy a kisautó változata is inkább játékra buzdít, mint hűvös távolságtartásra. Így egy gurítás után a biztonságos íróasztalon, már csak azon tűnődöm: vajon miért nem készítette el senki ezt az autót gyufás skatulya méretarányban, játékként?

CM's Lancia Delta HF Integrale

Az olcsóbb, s ár / érték arányban időnként a Kyoshónál is jobbnak bizonyuló CM's a Lancia-Fiat Rallye sorában már ellőtt egy-két nagyágyút - piacra dobták az S4 és a Beta Montecarlo 1/64-es változatát, akárcsak a lehető legtöbb Delta és 037-es versenygépeket.

Lancia Delta HF Integrale (Forrás)














A CM's doboza mindent visz






















Nekem mégis ez a vörös utcai változat volt a legáhítottabb vágyam tőlük. A régi Delta formája kevésbé agresszív a Kyoshoénál, híján van mind a szélesítéseknek, mind az Evo II-re jellemző túltengő motorháztető púpnak. Ez az atléta még nincs kigyúrva, csak szálkás. Precizitásban azonban már-már odaver a nagy etalonnak: az autó orra gyönyörűen van kialakítva. Igaz, hogy a lámpák műanyagja fátyolosabb a Kyoshóéhoz képest, viszont a maszk nem ül olyan mélyen, mint a tokiói olaszé, s így nincs is olyan enyhén mélabús bulldog tekintete.Külön kiemelném a ködfényszórók extra műanyagját, a hátsó rendszámkeret kiemelését, valamint a kipufogó ezüst festését, amely ziccert a Kyosho csúnyán kihagyott.















A hátsó lámpák, akárcsak a Kyonál, itt is műanyagból vannak, ám velük ellentétben nem kapott narancssárga tamponnyomást az index. Pedig azzal látványosan kiemelkedne az így a karosszéria színébe olvadó lámpatest.
A jól eltalált fekete festések, amelyből jutott például a visszapillantó tövére, további pluszt jelentenek. Kicsit sajnálom, hogy egyik gyártónak sem jutott eszébe az élethűség kedvéért némi ezüstöt feltenni a tükröket kihangsúlyozandó.













Egyetlen pontot találtam, ahol a konkurencia jobban teljesített: a kerekeknél. A CM's kerekei egyrészt túl nagyok - a HF-nek az Evo II-nél kisebb, 15 collos felnijei voltak, a Kyosho mellé téve mégis ez a verzió tűnik hajszálnyival nagyobbnak. Ráadásul a kerekek tulajdonképpen csak mintás tepsik, térbeli forma nélkül. Látszik a szándék és messziről hihető is, de közelről  A Kyosho kereke a CM's-éhez viszonyítva olyan, mintha a kuglóf formát tennénk a tésztaszaggató mellé. Kár ezért; kialakításában és részletességében bizony verné a tokiói szuper-Deltát a piros; már csak azért is, mert az első ülések mögött jól látható helyet kapott egy pótkerék is.














A belsőtér kidolgozását nehéz kritizálni bármelyik autónál; a CM's ülései egy fokkal hitelesebbnek tűnnek, de a Kyosho belsőterének finom részletei mint a kormány, vagy a műszerfal, pontosabban vannak kidolgozva.
Furcsamód, bár hivatalosan mindkét autó 1/64-es, a CM's tengelytávja majdnem két milliméterrel rövidebb a Kyoshóénál, miközben hossza talán néhány tizeddel marad el tőle. Ezek a furcsa aránytorzulások persze megszokottak ebben a méretben, mégis feltűnő a különbség a két autó közt.
A CM's piroskája veszélyesen jó lett a Kyoshófehérkére nézve - mégis, valamiért az utóbbi az értékesebb és ritkább darab.

A Kyosho blisztert, a CM's vitrint kapott















Szuperdög és egyszerűen szép. Egyikük sem tökéletes.













Akárhogy is, a két kis Japánból jött Olasz megtestesíti mindazt, amiért rajongtak húsz éve, s ami napjainkra is a modellautó gyűjtők féltett kincsévé teszi a parányi Deltákat.


2012. október 14., vasárnap

Börzei szerzemény: Norev Peugeot Concept-Car Onyx

Jellemzően nem vagyok céltudatos modellautó vásárló - ha Ebayen, vagy akár a japán Yahoon / Amazonon nézelődöm, rendszerint azokra a verdákra csapok le, amik abban a pillanatban megpendítik bennem a "Te kellesz nekem!" húrt. Ennek köszönhetően a gyűjteményemben viszonylag kevés igazán nagy értékű modell található, ráadásul sok régóta figyelt autó maradt talonban. Másrészt azonban, nem igazán van olyan parányom, amitől könnyedén megválnék - némileg értetlenül is figyelem, milyen könnyedén áldozzák be a gyűjtők saját darabjaikat egy "Új kedvencért"...













Ma a börzén azonban a ritka alkalmak egyike jött el, amikor egyesül a tudatos beszerzés a személyes örömmel. Amellett, hogy sikerült két újabb Beta-derivatívára szert tennem (ők is jönnek a blogra hamarosan), egy igazi nagyvad akadt horgomra - cserébe én is az eladója horgára, dehát ilyen játék ez.

Szóval az egész a Peugeot párizsi tanulmányautójával, az Onyxszal kezdődött. Valamiért megfogott a klasszikus és hipermodern anyagok szinergiájával kerékre álmodott csoda, ahol a rézlemezből kalapált oldalfal ráfeszül a karbonvázra, vagy éppen a papír belsőtérből lehet irányítani a le mansi hibrid versenymotort. S mindez egy lenyűgözően franciás formatervbe csomagolva, amiről egyértelműen, kérdőjel nélkül megállapítható a származása, a hűtőmaszk zombi-oroszlánját nem is látva. (Az utóbbit is csak azért pécéztem ki magamnak, mert nem igazán jön be a Peugeot aktuális, gúnyosan somolygó szája - de ez abszolút szubjektív).

Peugeot Concept-Car Onyx (Forrás)















A börzén szinte csak megszokásból túrtam át az egyik kevéssé preferált eladó készletét, amikor a kezembe akadt a kék Norev doboz és a benne lapító Onyx, ami magányosan gubbasztott a tucat Norevek (és néhány kevéssé tucat kékdobozos egyéb Peugeot-különlegesség) közt. Totális ledöbbenésemet látva mosolyogva közölte, hogy a párizsi autószalonon volt repitermék a valódi autó mellett, s már ott is szétkapkodták, mint floki a lábtörlőt. Természetesen ettől kezdve már szinte mindegy volt, mekkora árat mond a kis háromhüvelykesre - úgyhogy pár perccel később jónéhány Ft-al könnyebben, s egy Concept-Car Onyx Peugeottal súlyosabban távoztam a helyszínről. Idehaza az Ebayre pillantva derült ki azután, hogy egyáltalán nem volt rossz vétel a kis réz-fekete - s ennek a lelkem mélyén kezeit dörzsölő sóher felettébb örült, bármennyire is nem kedvelem a fickót.



























Idehaza óvatosan bontottam ki a kis szépséget, s széles mosollyal tettem le a fényképezés alapjául szolgáló papírlapra. Az autó gyönyörűen visszaadja eredetijének roppant bonyolultnak tűnő, ám a valóságban csupán néhány, egymástól különböző szögben futó egyenesre feszített ívekből álló karosszériáját.
Itt-ott azért érződik, bizony kapkodva készült ez a szerszám, hogy meglegyenek a kisautók a párizsi bemutatóra. A menetirány szerinti bal oldali szerszámzárás gyönyörű és határozott vonal, a jobb oldali viszont kétségbeesetten elcsiszolt, ami megtöri karosszéria hátsó részének selyemfényű feketeségét. A tamponnyomás is kétarcú - hátul a japánokat idéző pontosságú csíklámpák, Peugeot logó és tized-milliméteres felírat, elől pedig a hűtőmaszkon hiányzó ezüstcsík, a rácsozaton téglalappá egyszerűsített oroszlánszerűség és a visszapillantóra folyt rézfesték.










































És mégis, az apró hibákkal együtt is élmény volt felfedezni a kisautó szépségeit; az ablak tetővonalát és púpjait, a tűdőt formázó hátsó kopoltyúkat, a turbinalapát-kerekeket. A tökéletesség nem mindig egyenlő a részletek tökéletességével - inkább az összhang egysége dominál számomra. A Norev Onyxa pontosan ezt a hatást érte el, így került pillanatok alatt kedvenceim közé.

2012. október 6., szombat

Hot Wheels Mazda RX-7 by Jun Imai

Mekkora hülyeség - nevettem magamon ma délután, mikor kibontottam a papírdobozt. Puerto Ricóból, egészen pontosan Guayamából repült ide az autó. De nem ám egy különlegesség, ami sehol nem beszerezhető. Csak egy szimpla Hot Wheels, ami mellesleg a 2011 / 12-es év egyik legnagyobb dobása: a Jun Imai tervezte Mazda RX-7-es.

















S hogy miért repülte körbe a fél világot a kis fekete szépség? Két oka van:
- Egyrészt türelmetlen vagyok és már hónapok óta vadászok sikertelenül a kis ékre. Jellemző, hogy a hozzá hasonlóan keresett autók jókora késéssel érkeznek meg hozzánk. Valószínűleg először a hazai piacon osztja szét zsákjából a jót Mattel bácsi.
- Másrészt, mert szeretem az autót, s RX-7-es mini-gyűjteményemnek kihagyhatatlan darabjának ígérkezett már az első képek óta.

Szóval kicsengetem a bolti ár háromszorosát, vártam három hetet, s ma végre  boldog balekként ollóztam a csomagom. Amit benne találtam jóváhagyta totálisan észerűtlen döntésem; a klasszikus Matchbox IMSA RX-7 után 18 évvel a Hot Wheels is remekelt a saját verziójával.
A tengerentúlon hatalmas kultusza lett a kis Mazdának; olyannyira, hogy a nemrég lezajlott Japanese Classic Car Show-n bemutatták a JDM Legends csapata által épített, a HW RX-7-esét 1:1-ben megmintázó autót. Nem sokszor fordult még elő, hogy egy játékautóból lett valóság, méghozzá milyen állatira jól sikerült darab!

JDM Legends Mazda RX-7 (Forrás)















Közelebbről megnézve, az autó gyökereit bizony nem a Mattelnél találjuk meg, sokkal inkább a távol-keleti konkurenciánál. Mégpedig a Tomicánál. A japók a regular és Limited szériájukban is megénekelték, Savanna RX-7 Racing néven a daytonai 24 óráson indult versenyautót, 1/60-as méretarányban, zöld-fehér fényezéssel.
















A HW autója le sem tagadhatja, honnan jött az ihlet, bár a részletekben van némi eltérés. Először, az amcsi gép vagy két milliméterel rövidebb a Tomicáénál, viszont ugyanolyan szélesek a sárvédők - tehát masszívabbnak tűnik mellette. A japán gép kifinomultabb darab, saját kerekekkel, nyitható ajtókkal, rugózással és hihetetlen részletességgel kidolgozva - de az amerikai vasnak sincs miért szégyenkeznie! Sőt, mestermunka a maga szintjén, hiszen már-már modellautó színvonalat sikerült kihozni egy játékautó árából; nem kis teljesítmény ez! Különösen pikáns részlet, hogy a Mattel Mazdája jobbkormányos verzió, míg a Tomica a balkormányos amerikai kivitelt mintázta meg. Ráadásul a belsőtér tekintetében a Hot Wheels jócskán rávert a Tomicára; a becsövezést, a sportüléseket, de még az ajtókat is felismerhetően kialakították, míg a Tomica spártai versenyautó belsőt kapott.
















































A fekete-arany kisautó és a JDM RX-7-ese a valóságban is párhuzamosan készültek; Jun Imai és a JDM Legends vezetője, Mike Garret közösen alakították ki az autó formavilágát, természetesen az IMSA versenygépre (és személyes megérzésem szerint a jó kis Tomicára) alapozva. Az egyszerű, mégis feltűnő fekete-arany-vörös külső Brandon Ozaki műve, akinek nevét hálából az autó pilótájaként tüntették fel.
A csíkokon kívül - melyek kialakítása színüket kivéve szintén a Tomicáét és a daytonai autót idézi - egy 20-as rajtszám, NGK "szponzormatricák", a JDM Legends logója, valamint a B-oszlopra a Japanese Nostalgic Car webmagazin logója került a kasztnira. Sajnos a tamponnyomás még mindig nem tökéletes, mivel a jobb oldalon szépen olvasható JDM logó a másik oldalra már csak egy aranyszínű téglatestként került fel - ismét a nem középtengelyre helyezett autó / nem egyenlő nyomás hibája.
















Bár örültem volna a tampózott hátsó lámpáknak, sajnos be kell látni: ebből az árból ez a maximum, amit ki lehetett hozni.











A krómszínű alváz alá - amelyből a kipufogót is kialakították - a standard MC5 kerékgarnitúra került, ami szinte minden autón jól mutat. Remélem lesz extra verziója a járgánynak, ahol autentikus(abb) kerekekkel - itt a HW kínálatból az SSO5SP, vagy a BFG5SP ugrott be, melyek jól idézik fel a hetvenes-nyolcvanas évek fordulójának versenyfelnijeit - illetve részletesebb tamponnyomással kedveskednek a gyűjtőknek.

A Mazda RX-7 kollekcióm kedves darabja lett a szerény keretekből legtöbbet kihozó Hot Wheels. Csak egy kérdés mocorog bennem; nem akarja esetleg a Mattel kölcsönadni Imai sant a Matchboxnak pár hónapra?