Más tollával ékeskedni, avagy az 1:18 bűvkörében - SunStar 1:18 TVR Tuscan teszt

Eddig nem fordult még elő ezen a blogon olyan teszt, mely során nem a saját autóinkról alkotunk véleményt, hanem blogtársaink példányairól. 

Ennek most (kb. 2 hónapja) jött el az ideje, ugyanis Sanyi barátom első 1:18-as modelljéről én kerekítek egy kisebb írást.

SunStar 1:18 TVR Tuscan

A gyöngyöző homlokú brit

Ez a gyártó szerintem az az igazi, eltévedt fajta, amely nagyon jót is tud, de nagyon rosszat is. Na persze ezt sok más gyártóra is rá lehetne így húzni. Az igazi SunStar-probléma viszont ott van, hogy nála a nagyon jó is elvérzik sokszor a borzalmas anyag- és összeszerelési minőség miatt. 

A TVR Tuscan első pillantásra igen izgalmas darabnak tűnik. Látszik, hogy a SunStar ezt a modellt komolya(bba)n gondolta, mint sok másikat. Az én gyűjteményemben jelenleg egy modell van e gyártótól, de róla majd pár másik testvérével együtt fogunk örömködni egy közös teszttel a későbbiekben.

Régebbi, konkrét tapasztalataimat illetően pár évvel ezelőtt egy DeLorean DMC12-es, és egy FIAT 124 Abarth rally is képviselte nálam a "galaktikus napcsillagot". Tömören összefoglalva a két 1:18-ast a DMC hozta az egészen fantasztikus megjelenésével és pár igényes megoldásával a spirituszt amellett, hogy az utastere például unalmasabb volt bármelyik 20-25 évvel ezelőtti 1:18-as Bburagoénál. 

A karosszéria fantasztikus volt. Az utastérben elfogyott a fantázia.

A 124 Abarth már más tészta volt. A "nagyonlimitáltszériáskiadásvagyokbazzeg" kiviteltől eltekintve részletgazdag, élethű modell volt, mely annyi anyag- és összeszerelési hibát szedett össze, amelyre például a Bburago egész olasz életciklusában nem volt példa egy 1:18-ason. Sorják, ragasztási maradványok, leeső, kieső alkatrészek, pontatlan rögzítések, elfolyt festések. A csúcsot a behorpadt tető jelentette az eltört bukókerettel. És így lazán átment a SunStar minőség ellenőrzési folyamatán. Ha volt ilyen egyáltalán náluk...
...

Amikor még a 124 Abarth is kis csapatom egyik tagja volt...
Nagy kihívást jelentett olyan szögből fotózni, hogy egy hibája se látszódjon.

És akkor most térjünk csak vissza a mai tesztalanyhoz. Mit látunk? Egy különleges autó kapta meg a lehetőséget, hogy az 1:1 után 1:18-ban is tündököljön. A SunStar itt mintha mindennel igyekezett volna. Egy határozott pontig. Ha megnézem minden oldalról, azt látom, hogy igényes, szép, de vannak hibák, hiányosságok. Ráadásul mindez úgy van jelen, hogy szinte sikít az autó, amiért így hagyták és nem hoztak ki belőle még többet. A lényeg is itt van. A SunStar ennél többet tud, de e modell esetében nem akart. 

Ez számomra egyértelműen látszik. 

A kipufogó rendszerről egyszerűen nem tudom levenni a szemem, annyira él. 

Egy kis tűz a fagyban.

A lámpák elől és hátul is pont annyira vannak kidolgozva, hogy az ember rájuk meredve várja a felvillanásukat. A márka- és típusjelzések szintén remek részletei a modellnek. 

A komolyabb gondok a nyíló egységekkel vannak. Sajnos sok a hézag és a pontatlanság. A motorháztető bumfordi mechanikája szintén nem válik a modell előnyére.

Íme a SunStar egyik kifestőkészlete. Némi ecsetvonással
sokat ki lehetne belőle hozni

Emellett pedig a motor sem tartozik a jobbak közé. Mégis olyan a kidolgozottsága, hogy az embernek kedve lenne szétkapni az egész modellt és az eredeti autó szívének fotói alapján kiegészíteni, kifesteni az 1:18-as példányét

 (beleszerettem...)

. 

Az utastérnél ugyanezt érzem. A plüss kárpit plusz pontot érdemel, de minden más elvész a szürke homályban. A váltógomb enyhén szólva is túl nagy.

Az ajtó tokozása már nem kapott festéket, a kezelőszervek aránytalanok. De
legalább plüssös a szőnyeg. Ennyi hibával egy nőt sem lehet megtűrni. Az autó persze más...

Összességében ez a modell minden szépből és jóból ad egy-egy falatnyit, de ezzel együtt a megannyi szerényebb kidolgozottságú alkatrésze is jelzi, hogy ennél van jóval feljebb is e méretarányban. Mégis inkább pozitív érzelmeket vált ki az emberből. Az a pár bizsergető megoldás számomra egyfajta filmelőzetessé áll össze: néhány izgalmas részlet mellett körvonalazódik a teljes történet is. Mivel Sanyi garázsába e kis TVR érkezése óta több más példány is begurult ebben a méretarányban, így immár joggal kijelenthetem, hogy ő sem állt meg az előzetes után. Nem-nem. A filmet...azt a bizonyos filmet ő is elkezdte áhítattal nézni. 

Mi is a film címe? 

"Az 1:18 bűvkörében"

************************************************************************************************************ A tulajdonos hozzáfűznivalója:
A Tuscan egy hirtelen választás eredményeként került hozzám. Egyrészt, szerettem volna megérteni ezt a fura, rovarforma verdát. Másrészt pedig... Nos, igen, olcsó volt...
A TVR autóit mindig is szerettem, de csak a nyolcvanas évek ékforma bukólámpás típusaiig bezárólag. A modern TVR-ek, mint a Cerbera, vagy a Chimaera már nem vonzottak annyira.
Ferkó barátom viszont vett magának egy 1/43-as Tuscant, annak ellenére, hogy alapbeállításban hányingere van az angol autóktól. "Na, ez már érdekes!" - gondoltam magamban, így az első adandó alkalommal, vagyis februárban magam is beszerváltam ezt a második szériás Tuscant megformázó SunStart. A fényképezés után elküldtem a fotókat kis Modellkoholista klubunk tagjainak. Alább a kivonatos levelezés. Figyelem, explicit szövegek, csak tizennyócon... Ehh, mindegy:
- Sándor:
James Bond Szibériában
- Ferenc:
Lófaszt, Nikolay Smolensky hazalátogatott szeretett hazájába, a nagymedvébe.
- Ferenc:Az első széria tuscan jobb. Ezen már annyi teszkós cucc van, hogy elgagyult. Igazi céllövöldés. Az a kevlár kipufogó a leggagyibb az eredetin is. És a legszebb részeket baszták el, a szép kis kerek lámpacsoportot. Ez az igazi tuscan:

- Sándor:

Mer ilyened van? :)

- Ferenc:

Naná hogy.  De nem csak ezért, szerintem szebb az első széria.

- Sándor:

Szerintem a második szériánál már lejövőben volt a cuccról a McTaggart gyerek és felismerte a fogyasztói társadalom összefüggéseit.

Egy picit összeszedettebbnek tűnik ennek a formaterve - nincsenek szétszórt lámpák rajta, kevésbé pók hallucináció az egész, mint az első.

- Ferenc:

És ezáltal kevésbé egyedi, sajátos. Olyan mintha egy kreativitást hírből sem ismerő füves hüjegyerek „kreatívra” (szerinte) szívva belerajzolt, rondított volna az eredeti formába.

Nem tudom hogy az eredeti formatervet mennyire vezérelte a cucc, és mennyire a gyermeki őszinteség, de akkor is az a harmónikusabb a maga nemében.

Annyit tudok hogy az alap (eredeti) forma tiszta, egyértelmű, a javítgatások az újon viszont disszonánsok. Igaz hogy megpróbálták a hátsó lámpát is az alap ívekhez igazítani, de olyan mintha  paintben megtalálták volna hogyan lehet az egyenes vonalakat megfeszíteni homorúra. Nekem ez már gagyi. Mint a műanyag lámpás moszkvics 407, amiről elhagyták a szép króm részeket a modernizálás jegyében, de az alap klasszikus formával egyáltalán nem összeillő a sok műanyag szar.

A kis kerek lámpák szépsége hogy nem rondítanak bele az amúgy markáns formába, nem akarnak dominálni, míg ez a homorú állított téglalap feltűnősködik a kifordult kloákanyílásra emlékeztető kipufogóval. Az eredetin ezt is szépen berejtették egy különálló, mégis egybeolvadó diffúzorba, ami szerintem az egyik legszebb diffúzor a maga nemében. Befejezettnek tűnik így a kocsi, míg az új olyan mintha egy bugyuta fehérnép pucsítana, azt hívén ettől lesz kapósabb a fara.

De persze ettől még az új Tuscan is tuscan, de nekem már annyira nem tetszik. A cerbera és a sagaris sem. Olyan igazi elbaszott brit mind. Az oridzsi tuscan valahogy pont a kerek lámpák miatt menekült meg a gagyitól.

- Sándor:
A hátsó diffúzor / kipufogó kombó jobban tetszett az előző Tuscanon, de a többivel nem tudok egyet érteni.

Az egyedisége kiemeli a kor autói közül, ez tény. Különleges? Igen, az!

Kevéssé karizmatikus a második széria? Igen, mivel kivették belőle az extra őrült formákat. De így is kiemelkedik a szürkeségből.

Sejteni vélem, mire gondolsz a tisztaságán és egyértelműségén, de ezzel csak a maga kontextusába - a TVR pszichedelikus korszakának csúcsa - helyezve tudok egyetérteni. Máskülönben a buta, kilencvenes évekbeli koncepcióautók jegyeit látom benne (a bionikus lámpafüzér pont olyan de akár a púpos motorháztetőt is ide sorolhatnám, amihez hasonlót csinált a Panoz is, csak ő aztán kifejezetten elbaszottan, kifordítva), amit Ian barátunk egy extra haskás este belerajzolt a TVR-be.

A Tuscan I egy őrült, drogos zseni alkotása, a Tuscan II pedig ugyanannak a zseninek az alkotása, amikor már kezd tisztulni. Lehet, hogy megkopott a dizájn, mert az elvonás miatt már nem szikráznak úgy a neuronjai, mint korábban, de kiegyensúlyozottabb és harmonikusabb az egész.

- Csaba:

Jók ezek a képek, Sanyi! 

Így kelnek életre a modellek igazán! Még ilyeneket!!!

Egyszer DBGK-n be lehetne rúgni. Persze miután jó sok fotót készítettünk a modellekről.

- Sándor:

Igyekszem minél többet szabadban fényképezni. A lakásban nagyon rossz a fény - ha meg csinálom a dolgozószobát, akkor az íróasztal lesz a fotóstúdió, ahol mindent le fogok fényképezni, jól beállított asztali lámpával.. Mindent...

- Csaba:

Thai lányokat is?

- Sándor:

Csak ha shemale-ek. Közös fotókkal :)

- Csaba:

Hehe. :)

Hairy Potter és a lengő borda titkai. :)

- Gábor:

A Ferinek igaza van, az első széria tényleg sokkal jobb külsőre.

Szóval megosztó és perverz autó ez. Nekem gorombább véleményem van róla, mint Csabinak; a SunStar bugyuta és gagyi megoldásai láttán a TVR bizarr őrültsége helyett csak enyhe bosszúságot érez az ember. Mégis, ez a fura fazon indított el az 1/18-as úton, így alapkőként biztos, de nem túl kiemelt helye van a gyűjteményemben. Mint afféle fiatalkori botlásnak egy thai shem... Hagyjuk... 

A kedves Alfa

- Bácsi, bácsi, eltévedtem, tessék segíteni hazatalálni!

- Stratos fiam, megmondták neked régen: a murván kell maradnod, akkor miért jöttél az aszfaltpályára? Menjél szépen haza!

- De én pályázni akarok!

- Akkor menj a Felkelő Nap irányába, Silhouetted se lássam itt többet!

- Arigató! Ciao!

Mi ez már Mégane?

A Tomica Renault Megane-ja amellett, hogy kissé csalódást okozott, felhergelt néhány más gyártótól származó példány beszerzésére. Hiszen, ha valahol meg tudják fogni az európai gyártók a japókat, az a hazai pálya lehet. A leghazaibb pályán pedig a Franciák vannak, így a Majorette és a Norev kisautóit küldtem harcba; meglátjuk, sikerül-e legyőzniük a Tomicát?

Majorette Renault Megane
Nagyon örülök neki, hogy újra terjedőben van a háromhüvelykes autók körében a dobozos csomagolás; sokkal komolyabb és igényesebb forma ez, mint a bliszter. Arról nem is beszélve, hogy a kibontásuk nem jár a csomagolás megsemmisülésével :)
A Majorette fehér Renault-ja is így hívta fel magára a figyelmet az Eurocenter-béli játékboltban. Bár nem a kifejezetten igényes és viszonylag mérethű 1/64-es sorban jött ki - amelyben megtalálhatók a BMW Z8, a Subaru Impreza, a Citroen C2 és sok más autó -, hanem a normál Mazsi kerekekkel szerelt szériába tartozik, mégis 1/64 van az aljára írva. Én inkább 1/59 - 1/57 közé saccolnám, mivel valamelyest nagyobb a Tomicánál.

Első pillantásra nagyon egyben lévő kisautónak tűnik; műanyag első lámpabúrák, határozott textúrájú hűtőmaszk, visszapillantók, nyitható ajtók és keményen rugózó kerekek pozitívan befolyásolják a megítélést. Amit azután darabokra tör a franciásan hanyag kivitelezés...
A lámpák és a karosszéria közt akkora illesztési hézag van, ami már egy 1:1-es autón is az operátor kirúgásához vezetne. Valószínűleg konstrukciós okai vannak a dolognak; a lámpák bizonyára az ablakkal egybefröccsentve készülnek, s hogy biztonsággal a helyükre lehessen tenni őket, kell a hézag. Na de ekkora?
A hűtőmaszk közelebbről nézve is jól mutat; a fekete maszk és az ezüstre tampózott lökhárító olyanok, amilyennek a Tomicának is lennie kellett volna.

Szép lány ez a Megane, csak nagy a szemnyomása...

Az ajtók legalább 0,5 mm mélyen ülnek a karosszériában, olyan vastag zsanérokon, ami még egy 1/24-es Bburagónak is a becsületére válna. Viszont az ajtón belül a könyöklő, a kilincs és a hangszóró is látszik. Ritka jó ficsör ez, de nem feledteti a trehány illesztést.
A visszapillantókról sajnos lespórolták a tükröket szimbolizáló ezüst tamponnyomást, így nem teljes az örömöm.

A kerekek nem kiemelkedően jók, de illenek az autóhoz, a rugózás pedig külön plusz. A tamponnyomások rendben vannak, noha a japán szintet nem közelítik meg; inkább a HW-féle "sacc / kb a helyén van" precizitást tükrözik. A leggázabb közülük a hátsó lámpa megfolyt piros plecsnije... Vegyes képet mutat a Majorette Megane; ha nem szúrják el trehány tervezéssel, kiemelkedő kisautó lehetett volna. Így azonban csak a futottak még kategóriába kerülhetett be.

Norev Renault Megane
A másik francia gyártó szemlátomást komolyabban vette a dolgot, mint a Majorette. Már a témaválasztása is ütős, hiszen a szélesített, pályára kész Sport verziót formázta meg - természetesen létezik szériaverzióban is, de abból három már sok lett volna a gyűjteményben.
Szóval itt ez a narancs-fekete-ezüst szörnyeteg, és pillanatok alatt megvett magának. Így kellett volna megcsinálni a konkurenciának is. Legalább...

Az első lámpák itt is műanyag búrát kaptak, ami a helyére forrasztva illeszkedik. Nincs rés, ott van, ahol lennie kell. Vagyis egy picit kiáll a síkból, valószínűleg nem pontosan illesztették be a szorgos kínai munkáskezek. De a Majorette árkaihoz képest ez a tized milliméteres hiba elenyésző.
A karosszéria kialakítása hűen követi a látványos versenyautót, az alvázból kialakított frontszpojler és a hátsó diffúzor fölé beszúrt kipufogók remekül sikerültek.

A Norev is kapott visszapillantót, de visszapillantó tükröket ő sem - értem, hogy egy 40 eurós szerszám nagy befektetés lett volna, de megérné, ha már ennyire szépen megcsinálták az autót.
A belső tér bukókeretet és sportülést kapott; az utóbbi a hatpontos biztonsági öv is látszik. Csillagos plusz pont! Amit azonnal le is vonok a műszerfallal egybeöntött kormányért...
A festés és a tamponnyomás jól sikerült és pontos - viszont a festékréteg leheletvékony, a Renault-jel körül már el is kezdett lekopni a fekete fényezés.

A kerekek kissé sorjásak, ami a kisebbik hiba, a hátsó tengely görbeségéhez képest. Sajnos ugyanígy meg van vetemedve a hátsó szárny is - valószínűleg gyári hibás darab került hozzám. Ez a Norev legnagyobb hibája - a pontos kialakítás nem igazán strapabíró. Igaz, hogy ez már inkább gyűjteni való kisautó, mint játék, de annyi szilárdságot kellett volna adni a modellnek, hogy ilyen hibák ne kerüljenek ki a gyárból. Így sajnos a  másik francia Megane sem 100%-os.

A végső eredmény?
Nos, a Tomica felértékelődött szememben a két francia francot látva. Nem nyújt sokat, viszont amit tud, azt tisztességesen megcsinálták a Japánok.
A Norev nagyot dobbanthatott volna; kiválóan és látványosan elkészített karosszéria, de alulbiztosított gyártási minőség.
A Majorette-nek pont fordított a baja: igyekezett jó autót csinálni, de a tervezési hibák - az ajtók pozicionálása és az első lámpák kialakítása - miatt sosem lesz kiemelkedő.
Így a három Megane a maguk tökéletlenségével kapott helyet a gyűjteményemben, mint igazi franciásan slendrián modellek.

Sej, ki az erdőre: Alpine A110 Bburago és Maisto

A márciusi telet követő áprilisi nyár késő délutánján nem is lehet jobb szórakozás, mint kimenni egy erdei útra. Különösképpen, ha ezt két Alpine A110-essel teszi az ember fia.

A francia sportkocsi régi kedvencem, történetét már korábban megírtam másutt; a nemrég bemutatott autójuk újra reménnyel tölt el, hogy visszatérnek a működő gyártók közé.
Modellként először 2004 végén - vagy tán 2005 elején - találkoztam vele, amikor kedvesem karácsonyra / születésnapomra meglepett egy Bburago gyártmányú autóval. Ez a jókora kék verda azóta is a vitrinem egyik fő helyén díszeleg, s mellé idővel szépen felsorakoztak 1/43-as és 1/55-ös testvérei is.
Már egy ideje figyelem a francia OttOmobile csodás műgyanta Alpine sorát, ám eddig nem vett rá a lélek megvételére - a resin anyagot jobban szeretem a Spark 1/87-es apróságaiban és a HPI 1/43-as csodáiban, az 1/18-as méretarányt pedig jobbára instant get autókkal töltöttem fel. Szóval ott egy ideje volt az 1/18-as kívánságlistámon egy csúcskategóriás A110-es, de az igényt még nem elégítettem ki.
A sors ekkor sodorta elém Gábor kis sárgáját, amelytől jutányos áron igyekezett megszabadulni. Egy Maisto  Alpine általában nem nagyon indítja be az ember fantáziáját - az enyémet viszont megmozgatta, több okból is:
1. Fentebb már ismertettem, szeretem az autót
2. A Bburago mellé kellett mégy egy hasonló árfekvésű modell
3. Már csak azért is, mert mind a Bubu, mind a Maisto a dicső May Cheong csoport birtokában van, így adódik az összehasonlítás: vajon mit vettek át a kínaiak az olaszoktól, s vajon mennyire sikeresen tették ezt?

Ezért pakoltam autóba a két modellt, s gurultam ki velük az erdőbe, hogy jó levegőn, józan fejjel és szép háttér előtt hasonlíthassam össze a két budget-kategóriás autót.

Bburago Renault Alpine A110
Mikor levettem talapzatáról a meglehetősen súlyos járgányt, bevallom, kicsit elszorult a szívem. "Made in Italy" - ez a felirat talán már sosem lesz olvasható egy Bburagon. Az én autóm az egyik utolsó, Európában gyártott modelljük volt, egy korszak lezárása. Bár Csabi kolléga az olaszok nagy szerelmese, de ettől én is nagyobb tisztelettel forgattam körbe az Alpine-t.
Megkapó részletek jellemzik első blikkra, mint a lökhárító gumibabáit jelképező fekete műanyagok, a karosszéria részletes kialakítása, a kifejezetten élethű műanyag lámpák, a szépen kidolgozott kerekek és a rajtuk feszülő gumik. Még a jellegzetesen francia negatív elsőkerék-dőlésszöget is tökéletesen eltalálták az olaszok!

Olyan apróságokkal feldobva, mint a nem teljesen lehúzott ablakok, a bukócsövezés, az úgysem használt anyósülés előtti tűzoltókészülék, a biztonsági övek, vagy a padló szőnyegtextúrájú műanyagja. A műszerfal hihetetlenül precíz és élethű, el sem tudom képzelni, miként ragasztották fel oda a matricákat. Egyszerű, de lenyűgöző - ettől igazán Bburago a Bburago.

Meg persze az olaszosan elbaltázott részletektől is, mint a szinte ad-hoc felragasztott, durungforma kilincsek és váltókar, a szép formájú, de kevéssé illeszkedő lámpabúrák, vagy az elcsúszott pina Renault-matrica az orrán.
De ki törődik ilyenekkel, mikor a matricák, mégha nem is tizedmilliméter pontossággal, de közel tíz év után is stabilan a helyükön vannak, pontosan olyan részletességgel kidolgozva, ahogy az kell?
Az orrát felnyitva egy tökéletesen csereszabatos pótkereket látunk - komolyan, majdnem kedvem támadt kivenni és rápróbálni a tengelyre -, a benzintank kupakja inkább primitív, mint szép, de a motorszám matricák a maguk parányiságában is fantasztikusak. Olyan érzésem volt, hogy nagyító alatt el tudnám olvasni az autó adatait rajtuk! És az a földkábel! Fantasztikus!

Hátul a motortér jóval egyszerűbb, de a krómszínű műanyagból egybeöntött motor - olajteknő - váltó egység  kifejezetten részletes, a gyújtáskábelek franciás káoszban tekeregnek. Ma már gagyi ez a szint, de némi részletezéssel, fotomaratott kiegészítőkkel közel új állapotba lehetne hozni az autót.

Maisto Alpine A110
Az autót megfogva egyértelművé vált, hogy a Maisto legfeljebb a Bburago tapasztalatait és tervdokumentációját használhatta fel saját verziójának elkészítésekor, de a szerszámokat nem. A Thaiföldön gyártott kínai ugyanis kisebb az olasz féltestvérnél; a Bburago Alpine-ja ugyanis a valóságban a standard dobozmérethez igazodva 1/16-os, míg a Maisto 1/18-as.

Rögtön látszik, mennyivel elnagyoltabb modell ez; a lámpák élettelenül homályosak, a formák karikatúraszerűek, a Bburagón szépen kivitelezett hátsó kopoltyú díszlécek itt leginkább krómozott békatalpra emlékeztetnek, az ablaktörlőknek eszükben sincs az ablakra tapadni. Mégsem mondhatom rá, hogy teljesen rossz autó. A maguk módján igyekeztek előrelépni a kínai dizájnerek; például az orr törésvonala és a derékvonal krómfestése jól kiemeli az Alpine eredeti karakterét. Ezt a trükköt - a részletek kifestését - a belsőtérben is folytatták, a kormánykerék és a műszerfal elemei kaptak plusz festést. A nyílások egy leheletnyivel jobban illeszkednek az olaszénál; az orrban vele szemben kiválóan megcsinálták a benzinsapkát, igaz itt a kereket már nem lehetne újból felhasználni. Nem is akarnánk; a Maisto kerekek nem adják vissza az eredeti karakterét, jelentősen lebutítottak a Bburagóhoz képest.

A matricák egy fokkal finomabbak a nagyobb testvéréhez képest, de a műszerfal órái kevéssé hihetőek. A kilincsek viszont itt formásak és precízen a helyükön vannak; Giovanni mesterrel ellentétben Pakpao gyári munkás valószínűleg nem egy kellemes toszkánai bortól elpilledve ragasztotta fel őket.

A motor kifejezetten üdítő látvány; a blokk acélszürkéje mellett a leömlők feketéje nagyon jól mutat; a vezetékezés öntési engusznak ható műanyagja viszont újabb visszalépés az olasz autóhoz képest. Akárcsak az összeszerelés minősége; a szelepfedél félrecsapott sapkaként fityeg a blokkon...


Az erdei ösvényen megrendezett gyorsasági szépségverseny egyértelmű győztese a Bburago Alpine A110-es. Kicsit bumfordi, itt-ott elég vicces megoldásokkal - de szeretni való részletekkel, lélekkel megáldott autó. Egy korszak záróköve.
A Maisto mellette technológiai fejlődést és kidolgozottságbéli visszafejlődést mutat. Ez győzte le az európai modellgyártást: a költséghatékonyság a tömegtermelésben a legnagyobb úr. Sajnos az olcsóság magával vitte az autó szellemét is.

Most pedig Otto-ra várva figyelem: vajon mikor hozzák ki a következő Alpine-csodájukat?