2015. január 29., csütörtök

Önterápiás Matchbox-retro - Matchbox FIAT 131 Abarth

Mit kezd magával a gyűjtő, amikor még nagyon év eleje van, de túlságosan hó vége? Fotózgat, festeget ilyen-olyan modellautókat, játékokat? Listát ír a lehetséges börzés beszerzésekről? Netán eltervezi az eddig kiszivárogtatott újdonságok alapján az évet? Kínlódik, vitrint rendez, diorámát épít...már sokadszorra is rövid időn belül? 
Túl sok a kérdés, a válasz pedig ott van közöttük: kínlódik
Kínlódik, mert most is megfogadta (mint eddig minden januárban), hogy ez az év más lesz, mint a többi. Idén már tudatosan vásárol és szigorúan csak azokat az autókat veszi meg, amelyeket valóban eltervezett, s nem csapódik az éves vásárlásokhoz kb. 30% olyan tétel, amelyek inkább az elvonási tünetek, vagyis a gyűjtési betegség enyhítésére szolgálnak. Nap mint nap nézegeti a kedvenc blogokat és bízik abban, hogy a hazai, vagy a külföldi fórumokon valaki friss információval szolgál néhány újdonsággal kapcsolatban. Szabad perceiben lejátssza magában a "mi lenne, ha tennék egy kört a közelben lévő hypermarketek, játékboltok készleteit átnézve, hátha van valami" - című játékot, aztán vagy a lustaság, vagy az ésszerűség uralkodik el rajta és inkább marad otthon a fenekén. Keresi a lehetőségeket szeretett kis hobbyját megmentendő és próbálja kitalálni, hogy milyen új élmény adhatna kellő löketet ahhoz, hogy egy ideig lehiggadjon és már nyugodtan várja azokat a napokat, amelyeken végre kitombolhatja magát gyűjtőtársaival egy összejövetelen. 
"MEGVAN! Matchboxot még nem bontottam ki soha!... Mármint régi Matchboxot." 
Amikor pedig villámként csap le a szent ötlet a gyűjtői elmére, máris egy olyan elképzelés kezd kirajzolódni, hogy továbbgondolva az ötletet akár egy kisebb blogbejegyzés is készülhetne. 

Így jött az ötlet tehát arra vonatkozóan, hogy egy Matchbox FIAT 131-est megszabadítsak bliszterétől. Természetesen a gyűjtő nem gyűjtő akkor, ha ilyen tettre készül úgy, hogy az adott darabból ne legyen még legalább egy ugyanilyen eredeti csomagolásban. 

"Izgatottan siettem haza, miután megvettem az én kis drágámat. Valahogy kiestek azok a percek, amiket hazafelé a villamoson és a buszon töltöttem. Csak bámultam ki az Ikarus ablakán. Figyeltem az embereket, a járműveket... Nem. Nem is figyeltem senkit és semmit. Masszív bambulás nehezedett rám. Hasznos emberi funkcióim csak azon része működött, amely sok ember között erkölcsös viselkedést présel ki belőlem. Na meg a megállószámláló, mert túlmenni akár egy megállóval sem akartam. Fontos feladat várt rám otthon az új zsákmányommal. 
Amikor már sétáltam a lakótelepen, egyszer csak mintha megállt volna az idő és a távolság közöttem és a lakás között nemhogy csökkent volna, hanem inkább nőtt. Úgy éreztem nem bírom ki hazáig és kibontom. De legalább újra megnézem, hogy benne van-e a szatyorban. Csak azt sajnálom, hogy az áruház előtt nem fényképeztem le, mert így lett volna kerek a képsorozat. Mindegy is. Miután megvettem, már nem értem rá semmire, hiába volt nálam a fényképezőgép. Csak siettem, hogy mielőbb hazaérjek. Séta közben jutott eszembe, hogy ha már így alakult, akkor azt a maradék 10 kockát elkattogtatom, mert elő akartam hívatni a többi autóról készült fényképet is. 10 kockát hogy tudnék én egy Matchboxra ellőni? Valahogy csak sikerül. Nem ez lesz életem legnagyobb feladata, megoldom úgy, hogy észre sem veszem. 

Végre odaérek a kapuhoz. A kulcs kiesik a kezemből. Csak miután felvettem, veszem észre, hogy a kapu zárjának nyelvét megint kiakasztotta valamelyik szomszéd. Mérgelődök egy pillanatig, mert így oda a közbiztonság és a kaputelefon szerepe is felesleges, de ez a méreg egy pillanat alatt elszáll, amikor a szatyorral a kezemben kapcsolom fel a lépcsőházban a világítást. Ahogy a fény elkezd táncolni a sárga falon, úgy döbbenek rá újra, hogy végre sikerült megszereznem a régóta kiszemelt egyik nagy kedvencemet. 

Az első kép: a dühből átkapcsoltam a nyugalomra
És már csak pár perc választ el attól, hogy kiszedjem a csomagolásából és még közelebbről megnézzem, a friss festék illata megcsapja orrom és a hideg fémötvözet áhítattal várja ujjbegyeim óvatos tapintását. Szinte szökelltem felfelé a lépcsőn. Egyre hevesebb szívverésem jelezte, hogy hamarosan végre elereszthetem magam. 

Mindjárt megérkezünk.
Távol a mindentől, az én saját kis világomban, amelybe belépve csak a kisautók vannak. Ez egy jó hely. Ebben egy kicsit tombolhatok, ha muszáj. Kikapcsolhatok, ha szükséges, és meghalhatok ha kell. És mindezt annyiszor, amennyiszer csak akarom. A játékszabály adott. A játékmester én vagyok, a játékos én vagyok. Most végre eljött az a pár mennyei pillanat, ami miatt érdemes ez a szenvedély arra, hogy birtokoljon, földbe tiporjon és magasba emeljen. Itt van a kis Matchbox FIAT 131 Abarth. 

Otthon, nyugalomban. Vele.
A megszerzés öröme - bár nem tart sokáig - egyszerűen fantasztikus. Lehetne bármiféle tudatmódosító szer hatásához hasonlítani, de butaság lenne, hiszen maga a megszerzés is egyfajta tudatmódosító állapot. A szer pedig a szenvedély tárgya. Kiszedem a szatyorból, kibontom, s csak csodálom. 

Kezdem elhinni, hogy az enyém. 
A nagy pillanat. 

Ülök a széken, velem szemben az étkezőasztalon a kis FIAT. Vajon mit kellene most még tennem? Hiszen a vágy kielégítést nyert, a gyűjtési láz csillapodott, a gyűjtő eggyé vált saját világával. 

Szia, kisvacak! Nálam jó helyed lesz, meglátod. 
A varázs hirtelen jött, hatalmas, színes szikrákkal járt örömtáncot, s elmúlt pont akkor, amikor el kellett múlnia." 

Már el is múlt a varázs. Csupán egy kis Matchbox gyenge
tamponnyomással, szép krómozással,  De büszkék vagyunk,
mert nélküle nem létezhet Matchbox-gyűjtemény.

Nincs más teendő. Újjászületve, újult erővel vissza kell térni a valós világba háttérbe szorítani a sajátot és várni kellő nyugalommal a következő megszerzés eljövetelét. 

És most háromig számolok. Háromra felébredsz
és visszatérsz a való világba. Egy...kettő...
A fenébe. Maradt még két kocka...

2015. január 24., szombat

2015 első csapatása némi PLUS-szal - Bburago 1:32 Nissan GT R teszt

Ideje visszatérnünk az igen hosszúra nyúlt szünet után. Bár nem tudom mennyire stílusos egy olyan produktum tesztjével kezdeni az újévet, amely nem a legnépszerűbb méretarányok valamelyikében, hanem az 1:32-esben szerepel. Arra talán jó, hogy kicsit visszarázódjunk az írásba, s a polcainkon egyre türelmetlenebbül várakozó múzsáink mihamarabb megkapják azt a pár oldalnyi és fotónyi rivaldafényt, amelyet megérdemelnek. 
A Bburagoról nehezen tudok elfogultság nélkül írni. Valójában amióta a kínai May Cheoung Group-hoz tartozik, egy kicsit könnyebben megy. Mivel tervben van még pár Bburago-teszt elkészítése, ezért nagyon mélyre nem akarok ásni a Bburago-történelemben ezúttal. Azt azonban bátran kijelenthetem, hogy a Bburago nemcsak a Street Classics sorát gondolja komolyan, hanem immár a mezei 1:32-es kategóriát is sikerült oly módon felfejlesztenie, hogy a hagyományos mellett  "PLUS" elnevezésűt is piacra dobhasson. Ennek egyik darabja a Nissan GT-R. 


Vajon szükséges-e a plussz 1:32-ben még akkor is, ha így sem pezseg igazán?
Nem mondom, elsőre maga az autó nem hatott meg. Sem az eredeti, sem a Bburago kicsikéje. A GT-R nem is olyan autó, amit azonnal meg kell érteni. Lassan épül be a tudatalattinkba és önkényesen vájja ki benne magának a helyét. Minden egyes alkalommal újabb és újabb impulzust ad nekünk. Ahogy a fák gyűjtik az évgyűrűket és válnak egyre pompásabb, teljesebb csodájává a természetnek, úgy teljesedik ki bennünk is a kapcsolat a GT-R-rel a különböző, akár 1:1-es, akár 1:18-as, vagy más méretarányban adott élmény után. Az eredmény nem lesz minden esetben rajongás, vagy szerelem, de a GT-R tipikusan az az autó, amely a tiszteletet mindenkitől megkapja. Vagyis meg kell kapnia
A fényes kartonba tömködött plexi vitrin+talapzat együttese nekem ismerős egy távoli világból. Ha jól tudom, akkor a modellautókat szokás ilyen módon csomagolni a gyárakban. A Bburago is megtette ezt, így joggal várható és elvárható némi extra a négykerekű főszereplő esetében, ha már modellnek tartja ezen termékét. Az autót két csavar szorítja a talapzathoz. Bevallom, a megszerzés után egy napig nem is vettem le róla. Próbáltam feldolgozni az élményt, hogy egy olyan Bburago került birtokomba ami talapzaton csücsül, de nem 1:18-as. Inkább vártam, hogy eljöjjön az a szent pillanat, amikor egy időre kiszabadítom a kis Nissant saját műanyag börtönéből. 


Talapzat, 1:32, Bburago. Leírni is fura.
Miután kellőképpen, nagy erőkkel elkeserítettem magam a várható kidolgozottságot, minőséget illetően, sikerült annyira lecsillapodnom, hogy megnézzem minden oldalról még közelebbről az autót. Végül pont, hogy kellemesen kellett csalódnom. Minden a helyén van, minden elfogadható. A felnik szépek, bár a színűk túl harsány. Az abroncsok túl fényesek. A féktárcsák meglétén igencsak megdöbbentem, hiszen ha más igazán nem is, ennek az egységnek a kidolgozása mutatja, hogy azért itt valami elindult a Bburago részéről és a "PLUS" valós pluszt jelent, nem csupán pehelykönnyű, átlátszó marketing-maszlagot. 

Innen jobban látszik a féktárcsa...
Persze ekkora méretarány és ilyen költséghatárok esetében ennél többre nagyon nem is számíthatunk. A nyitható ajtóknál nem tudom eldönteni, hogy hasznos-e a meglétük, vagy haszontalan. A rések pontosan az elfogadható és az elfogadhatatlan közt táncolnak pengeélen. Az utastér meglepően jó. Amit lehet kidekorált, a Bburago. 


Házilag még jobbat ki lehet belőle hozni viszonylag
egyszerűen.
Az első ülések kipattinthatóak a helyükről (teljes mértékben megegyezik a rögzítési elvük a nagyobb méretű Bburago autókban alkalmazottnál), az ajtókban pedig megcsodálhatjuk a különálló, műanyag kárpitokat. 


Egy kis nosztalgia. 


Egy tehetséges makettező varázsolni tudna ezekből
az "alapanyagokból".
Az első lámpák remekül sikerültek, a hátsók sajnos felfestések. Ez fájó pont, hiszen a "nem PLUS" Bburagok jó részében hátul is apró, műanyag lámpatestek díszelegnek. 


Az orra jól sikerült a bumfordi Nissannak. Itt ügyes
volt a Bburago. 
Emellett még a minősége sem igazán jó a tamponnyomott lámpáknak, csakúgy, mint a többi részletnek. 


A kipufogók festésénél is van némi bizonytalanság, a
lámpákért viszont nagy kár.
Egyedül az "A"-oszlop feketézését tartom jónak. Vetekszik a Maisto 1:24-esével. Nem vicc, ha a Maisto nem bénázza el azt a részletet, akkor most nem lenne 1:32 Bburago teszt. Lenne helyette 1:24-es Maisto. Ez az 1:32-es példány arra tökéletes, hogy reménykedjek a még jobb megoldásokban és idővel a még szélesebb kínálatban. A GT-R már egy jó ideje foglalkoztatott. Eddig egy Realtoy-féle darabnak sikerült hosszabb időre megtapadnia gyűjteményemben. Hogy ez az 1:32-es elég lesz-e arra, hogy ne kívánjak egy 1:18-as legalább Bburago-féle darabot, nem tudom. 


Oldalról mutatós.
A GT-R egy rendkívül nehéz eset. Mivel azonban elég sok olyan más autó létezik, amelyeket igazán szeretek, így bármennyire is vágynék többre, nagyobbra néha belőle, be kell érnem ennyivel. Muszáj. 
Muszáj, mert én csak tisztelni tudom ezt a Nissant. Nem látok benne semmi olyat, mint bármelyik Skyline-ban az R32-vel bezárólag, és nem is érzek a látványa által még csak hasonlót sem, mint egy Honda NSX esetében. 


A japán, kigyúrt szociopata épphogy beköltözött
hozzám, máris rákapott a Brera.
Kicsit olyan ez az autó, mint egy tenger gyümölcsei tál a legízletesebb, legértékesebb falatokkal, de fűszer és minden köret nélkül. Érdekes, hogy az 1:1-estől sem kezd el forrni az ember vére. Csupán szétesik tőle egy pillanatra. Majd ha újra összerakta magát, akkor dől el, hogy ez szerelem lesz-e, vagy csak tisztelet. Részemről az utóbbi marad. Igazi különc darab. Még egy olyan autó nincs a világon, ami ennyire egyszerű formavilágúnak tűnik, mégis nagyon sok modellgyártó rontja, torzítja el annyira, hogy nevetségessé váljon. A teszt végére érve nem is írhatok még mást, minthogy az 1:32-es Bburago megérte 2390 Ft-ért. Egy ezressel többet már nem adtam volna érte. Szóval a mindenütt jellemző, kb. 3200-3400 Ft körüli összegért a Bburago 1:32-esei még mindig csak akkor érik meg, ha egy kőkemény szerelem mosolyog ránk a dobozból. 


A távolba mered a felkelő nap fényében. Vajon
van-e az efféle "PLUS"-nak létjogosultsága 1:32-ben?